No Widgets found in the Sidebar

Határtalanul

 


Határaink…és azon túl!

Az idei tanév első nagyszabású eseménye a „Határtalanul” program erdélyi utazása volt diákjaink számára.

2018.szeptember 24-én a Csete Balázs Szakgimnázium 40 tanulója és 4 kísérő tanára indult négy napos tanulmányi kirándulásra a székelyföldi kisvárosba, Barótra, hogy megismerkedjen az ottani középiskola életével és az ott lakó emberek mindennapjaival, valamint a vidék nevezetességeivel.

A fárasztó, közel 12 órás utazást kárpótolta az a csodálatos erdélyi táj, mely végigkísérte az utunkat. Pihenésképpen Aradon megnéztük a 13 vértanú emlékoszlopát, majd a” magas Déva várát.

Az esti érkezés után jól esett a meleg vacsora és az igényesen kialakított helyi panzió meleg ágya.

A másnap a közeli Varnyas település felfedezésével kezdődött. A helyi bútorfestő Sütő dinasztia kiállítása nem mindennapos élményben részesítette a diákokat, majd az unitárius templomban tartott ismertető varázsolta igazi élménnyé a délelőtti programot.

Délután ismét buszra szálltunk, hogy megnézhessük a festői környezetben létrejött vulkánikus tavat, mely nevét Szent Annáról kapta, valamint a mellette elterülő, közel sem veszélytelen helyet, a Mohos lápot.  A túra remekül sikerült, rengeteg új ismerettel gazdagodtunk, de megtapasztalhattuk az időjárás szeszélyességét is! Amíg ott voltunk volt ott napsütés, szélvihar, jeges eső, hóesés… úgyhogy ismét nagyon jól esett  hazatérésünk után a meleg vacsora és a meleg szoba.

26-án, szerdán aztán iskolába mentünk. A helyi Szakközépiskolában nekünk is csengettek reggel ezen a napon. Jellege, oktatási profilja hasonló, mint a mi iskolánk. Az intézmény vezetője, tanárai, diákjai szívélyesen fogadtak bennünket, majd az intézmény bemutatása után egy barátságos labdarúgó mérkőzésen lehetőség nyílt a barátkozásokra is.

A helyi diákok kicsit irigykedtek ránk, mert nekünk 11.00 órakor kicsengettek ,hiszen indultunk Csíksomlyóra, Csíkszeredára és Farkaslakára. Az idegenvezetőnktől sok ismeretet szerezhettünk a zarándokutak, a vallások és a helyi  történelem témaköreiben. A nap utolsó programjában ellátogattunk Tamási Áron sírjához.

Hazautazásunk napján még megálltunk Segesváron, hogy egy rövid sétán megtekinthessük a történelmi városrész nevezetességeit. Természetesen elidőztünk Petőfi Sándor szobránál, Drakula házánál, gyönyörködtünk a város panorámájában.

Az időjárás most kegyesebb volt hozzánk, mint az idefelé vezető úton, mert  hosszú kilométereken keresztül csodálhattuk a Fogarasi havasok gyönyörű láncolatát.

Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem örültünk este 9 órakor, amikor itthon Magyarországon leszálhattunk a buszról. DE! Biztos sokan vannak akik voltak már más országokban,megismerkedhettek más nemzetek kultúrájával, szokásaikkal, életükkel. Jómagam is bejártam sok országot, de az aranyérmes ez a kirándulás volt! Egy kicsit otthon voltunk, egy kicsit hazamentünk és megcsodálhattuk azokat a felemelően csodás helyeket ,melyek nem hasonlíthatók semmi máshoz! Felejthetetlen élmény volt!

                                                                                                     Tóth Gyula

                                                                                                        tanár